Észak-India és Nepál körút
“Az élmény, a tapasztalás megragadhatatlan de valódi…”
Természetesen Delhibe érkezünk, innen elzarándokolunk Rishikesh-be, a Gangesz felső folyásához, meglátogatjuk Agra moghul örökségét és persze a Taj-t vele együtt, Varanasiban eltévedünk a sikátorokban és már “felnőtt korában” is tiszteletünket tesszük a Gangesznél. Innen Nepál fele vesszük az irányt, meglátogatjuk a Sákjamuni Buddha születési helyét, Lumbinit, majd kirándulunk egy jót a Himalája lábainál, Pokhara környékén. Természetesen Kathmandu-ban végzünk, ahonnan repülővel térünk vissza Delhibe.
Menetrend:
1. Érkezés Delhibe, városnézés. Gurudwara Bangla Sahib szikh templom és a Lodhi Garden megtekintése
2. egésznapos városnézés Delhiben. Akshadharam és Chettrapati templom, India Gate, Chandni chowk.
3. Reggel út Haridwar-ba, (5 óra) ahonnan egy rövid séta után továbbmegynk Rishikesh-be.
4. Délelőtt raftingolni megyünk, majd délután ellátogatunk a Rajaji Nemzeti Park-ba szafarira.
5. pihenés és vásárolgatás Rishikesh-ben, majd út Haridwar-ba, ahonnan éjszakai alvóhelyes busszal Agrába. (12 óra)
6. Agra – Fatehpur Sikri, Baby Taj, Mehtab kert megtekintése-
7. Kora reggel Taj Mahal, majd a Vörös Erőd. Este éjjeli vonat Varanasiba
8. Érkezés Varanasiba, feloldódás, séta a Gangesz-parton, az esti aarti megnézése
9. Egész napos városnézés Varanasiban, utazás Sarnath-ba, ahol a Buddha az első tanítását adta.
10. Reggel vonatút Gorakhpurba (5óra) majd a nepáli határhoz irányautóval (3óra). A vízumok megszerzése után busz vagy autóút Lumbinibe. (1óra)
11. Egésznapos Lumbini kaland. A Mahadevi templom megtekintése, majd biciklizés a hatalmas zöld területen a kolostorok között.
12. Buszút Pokharába. (7óra) Délután séta a tóparton, pihenés
13. Kirándulás a World Peace sztúpához, majd délután csónakázás a Phewa-tavon.
14. Ebéd után buszút Kande-ba (2óra) majd gyaloglás az Australian Camp-be. (1óra)
15. Kora reggel napfelkelte nézés, gyönyörű kilátással a déli-Annapurnákra, majd kirándulás a Panchase csúcson keresztül a csodás Panchase Bhanjyang-ba. (5-6 óra)
16. Kirándulás vissza Pokharába, délután vásárlás
17. buszút Kathmanduba
18. Egész nap városnézés Kathmanduban
19. reggeli géppel út Delhibe, majd onnan haza.
Időpont: 2020. március 11,-29. (19 nap/18 éj)
Részvételi díj:: 990€/Fő
Túravezető: Vikke Leporisz https://vandorlass.eu/rolunk/csapat/leporisz-viktor/
Jelentkezési határidő: 2019 december 31.
Nehézségi fok: IB – https://vandorlass.eu/tura-nehezsegi-fokozatok/
A Házirendet mindenképpen olvasd el:
https://vandorlass.eu/hazirend/?fbclid=IwAR1akPAQ11sR6omEzUh333GmghewkIxNk54-9ARMmqvzQa27HDOPqA54Mbk
Jelentkezni a vandorlass@vandorlass.eu email címen lehet.
Az élmény, a tapasztalás megragadhatatlan, de valódi…
Mit hozz magaddal?
A részvételi díj tartalmazza
- Az összes szállást, busz és vonatutakat,
- a belépőket, (rafting, szafari, Taj Mahal, Fatehpur Sikri,
- Mehdav kert, Baby Taj, Bhaktapur, Swayambunath)
- a szervezést és a túravezetést.
A részvételi díj NEM tartalmazza
- vízumok, (India: 80USD, Nepál: 30USD)
- taxik és tuktukok,
- repjegy Kathmandu-ból Delhibe,
- illetve Delhi oda-vissza,
- étkezések, biztosítás.
Észak-India és Nepál körút
Nehézségi fok: IB
Desztináció: India, Nepál
Érkezés: 2020. március 11.
Távozás: 2020. március 29.
Tartózkodás: 19 nap 18 éjszaka
Utazás: repülővel
Ellátás: –
Vezető: Vikke Leporisz
Részvételi díj: 990€/Fő
Részletes program és útvonal
Biztosítás
Hasznos helyi információk
Egyéb tudnivalók
Házirend
- Civil szervezetként hasonló gondolkodású egyének gyűjtőszervezete vagyunk. A tagság önkéntes, feltétele a VÁNDORLÁSS alaptételeinek (lásd alul) ismerete, elfogadása. Taggá válik mindenki, aki bármelyik eddigi VÁNDORLÁSS-unkon részt vett, illetve a jövőben részt vesz. Tagságát bárki, bármikor kérheti illetve megszüntetheti.
- Tagjaink számára rendszeresen szervezünk VÁNDORLÁSS-okat, de túráink a szervezet tevékenységi körének csak egy részét képezik. Lásd: iskolai előadások, VÁNDORLÁSS EST-ek, könyvkiadás, expedíciók és egyéb.
- Nagyon fontos tudnivaló! Nonprofit szervezetként (Vándor-láss Polgári Társulás) a részvételi díj mindig tartalmazza az adott túra önköltségi árát, a túravezető költségeit és díját, ezen felül pedig egy „adományrészt”, amellyel minden résztvevő a szervezet vállalt küldetését támogatja. Köszönjük.
- A VÁNDORLÁSS-on való részvétel egyik feltétele a feliratkozás a Tagok listájára.
- A VÁNDORLÁSS-on mindenki saját felelősségére, a túravezetővel való egyeztetést követően vesz részt.
- A VÁNDORLÁSS-on való részvétel feltétele a részvételi díj befizetése a szervezet számlájára.
- A részvételi díj soha nem tartalmaz biztosítást, erről minden alkalommal a TAG gondoskodik.
- Hegyi utak esetén KÖTELEZŐ a megfelelő hegyi biztosítás megléte. Az ezt igazoló okmányt a túravezető ellenőrzi, hiánya esetén kizárhatja a TAGot a túráról.
- A túravezető köteles előre értesíteni a résztvevőket a különböző biztosítások indokoltságáról.
- A résztvevő mindig köteles betartani a túravezető utasításait, illetve betartani a döntéseit.
- A résztvevő által okozott balesetekért, károkért minden esetben a résztvevő felel.
- Amennyiben a résztvevő előre nem látható okok miatt, de nem a VÁNDORLÁSS hibájából nem tud részt venni a már befizetett túrán, akkor a részvételi díjból méltányos összeget tudunk visszatéríteni.
A VándorLÁSS négyrétű ösvénye:
- Nyitottság, mert csakis nyitott tudattal ismerhető meg a dolgok valódi természete.
- Méltóság, mert amit nem tudok méltósággal megtenni, azt nem szabad erőltetni.
- Egyetemesség, mert amikor eltűnnek a határok, megtapasztalható az Egy: Mindenben, Mindenkor, Mindenhol.
- Szabadság, mert eredendően, most szabadok vagyunk. A múlt, a jövő illuzórikus, a pillanat valódi.