Vándorblog

Turista vagy utazó?

Kerékpárosok és piacosok a téren

Xavier és Carme egy zseniális páros, akik az első világkörüli útjuk után gyökerestől megváltoztatták az életüket. A VándorLáss segítségével kezdjük el az ismerkedést velük utazásaikkal, gondolataikkal.

Első bejegyzésük az utóbbi időben egyre több útra kelőt foglalkoztat. Íme:
Turista vagy utazó?

Az örök kérdés, amelyre mindenkinek megvan a saját válasza, illetve a saját módszere, amivel meghatározható az egyik illetve a másik mibenléte.
Íme néhány saját definíció, amely fő jellemzője az, hogy a sajátunk és ennyi. Szó sincs megfellebbezhetetlen igazságokról vagy tényekről.

A turista fotózik, és ha netán marad egy kis ideje, belekóstol a pillanat csodáiba. Az utazó élvezi a pillanatot, és ha marad ideje, készít néhány fotót.

A turista nem bízik az utca emberében, és nagyobb biztonságban érzi magát, ha van a közelében rendőr. Az utazó nem bízik a rendőrben, és biztonságban érzi magát, ha körbe van véve emberekkel.

A turista a múzeumokban gyűjt tudást. Az utazó pedig az utcán, tömegközlekedési eszközökön a helyiekkel beszélgetve.

A turista pecséteket gyűjt az útlevelébe, az utazó pedig tudást (tapasztalatokat).
Soha ne kérdezz egy turistát, hogy merre járt, mert nem tud érdemben válaszolni. Ugyanígy ne kérdezd az utazót sem, hogy hova tervezi a következő útját…

A turista a hibátlanságot keresi. Az utazó pedig a mást.

A turista mindig siet, hogy elérje a célterületet. Az utazó igyekszik nem megérkezni, mert amit igazán élvezni tud, az az utazás.

A turista minden meglátogatott világot a sajátjához hasonlít. Az utazó nem hasonlítgat, igyekszik kapcsolatot teremteni.

A turista mindig kiszolgáltatott rabszolgája az időnek, míg az utazó a cinkostársa.

A turista extázisban, lelkesülten éli meg utazása napjait. Az utazó viszont nagyobb érzelmi kilengések nélkül, hiszen élete az utazás, amely élvezetéhez nyugalom szükségeltetik.

A turista repülő párti, míg az utazó a vonatot kedveli.

A turista mindig tanítási szándékkal utazik. Az utazó tanulni kíván.

A turista kétségbe esik, ha váratlanul borul a programja. Az utazó már előre dörzsöli a tenyerét, hiszen tudja, hogy kezdődik a KALAND.

A páros (kislányukkal most már hárman vannak) kalandjairól a következő címen olvashatsz bővebben: http://lavueltaalmundo.net/