VándorLáss EST – Az Eötvös lányok nyomában a Dolomitokban – filmvetítés és beszélgetés a készítőkkel
Százhúsz évvel azután, hogy a természettudós Eötvös Loránd két lánya, Rolanda és Ilona kivételes sziklamászóbravúrral megmászta a Dolomitok ormait, 2021-ben két hölgy és három úr újra nekivágott a Dolomitoknak – ugyanolyan ruhában és felszereléssel, szoknyában, térdnadrágban, kenderkötéllel.
“Az élmény, a tapasztalás megragadhatatlan, de valódi…”
Erről a tisztelgésről film is készült, a vendégünk Grábler Zsuzsa operatőr lesz, aki az egészet megálmodta, társaival megvalósította. Kezdetnek a filmet vetítjük le, majd Zsuzsával beszélgetünk a miértekről és a hogyanokról.
A Tofana di Rozes csúcsához vezető 800 méteres sziklafalat Ilona és Rolanda elsőként mászta meg. A három hegyi vezető számára is ismeretlen volt az útvonal. Ráadásul aki elindul rajta, nem tud kiszállni útközben, tehát nincs menekülőút, amivel le lehet rövidíteni a mászást.
Amikor Grábler Zsuzsa gondolataiba befészkelődött az Eötvös-lányok története, először játékfilmet képzelt el. „Később rájöttem, hogy a színészek valószínűleg nem tanulnak meg olyan jól mászni, a mászók pedig nem jó színészek. Amikor Farkas Gyulával beszélgettünk a témáról – aki az egyik hegyi vezető szerepét alakítja –, az az ötlet vetődött fel, hogy rögzítsük az expedíciót, de ne játsszuk el, hogy mi vagyunk az Eötvösék. Így került bele az egész történet a felkészüléstől, a szögek kovácsoltatásától és a ruhák válogatásától kezdve. Nagyobb hangsúlyt fektettünk a lányokra, hiszen az ő mászásuk nőként talán még izgalmasabb, mint az apjuké. Mindeközben végig mászók maradtunk, színészkedés nélkül.”
Akik az expedícióban részt vettek: Grábler Zsuzsa, Nedeczky Júlia, Boros Norbert, Farkas Gyula, Tóth László, Kátai Bence, Szilágyi Lenke
Helyszín: NFG klub Dunaszerdahely
Időpont: 2025. december 16. 18:00-tól
Filmvetítés majd beszélgetés Grábler Zsuzsa operatőrrel, sziklamászóval, rendezővel, ötletgazdával
Aki kérdez: Kovács-Kovi-Zoltán
Házigazda: Kozmér Katalin
Belépő: tetszőleges felajánlás formájában
Időpont: 2025. december 16. 18:00-tól
Filmvetítés majd beszélgetés Grábler Zsuzsa operatőrrel, sziklamászóval, rendezővel, ötletgazdával
Aki kérdez: Kovács-Kovi-Zoltán
Házigazda: Kozmér Katalin
Belépő: tetszőleges felajánlás formájában
A kiadó helyek száma végleges, ezért jelezd a részvételi szándékodat itt: https://vandorlass.eu/jelentkezes-vandorlass-programra/ vagy a vandorlass@gmail.com címen.
Az élmény, a tapasztalás megragadhatatlan, de valódi…
VándorLáss EST – Az Eötvös lányok nyomában a Dolomitokban
Helyszín: NFG klub Dunaszerdahely
Időpont: 2025. december 16. 18:00-tól
Filmvetítés majd beszélgetés Grábler Zsuzsa operatőrrel, sziklamászóval, rendezővel, ötletgazdával
Aki kérdez: Kovács-Kovi-Zoltán
Házigazda: Kozmér Katalin
Belépő: tetszőleges felajánlás formájában
Részletes program és útvonal
Biztosítás
Hasznos helyi információk
Egyéb tudnivalók
Házirend
- Civil szervezetként hasonló gondolkodású egyének gyűjtőszervezete vagyunk. A tagság önkéntes, feltétele a VÁNDORLÁSS alaptételeinek (lásd alul) ismerete, elfogadása. Taggá válik mindenki, aki bármelyik eddigi VÁNDORLÁSS-unkon részt vett, illetve a jövőben részt vesz. Tagságát bárki, bármikor kérheti illetve megszüntetheti.
- Tagjaink számára rendszeresen szervezünk VÁNDORLÁSS-okat, de túráink a szervezet tevékenységi körének csak egy részét képezik. Lásd: iskolai előadások, VÁNDORLÁSS EST-ek, könyvkiadás, expedíciók és egyéb.
- Nagyon fontos tudnivaló! Nonprofit szervezetként (Vándor-láss Polgári Társulás) a részvételi díj mindig tartalmazza az adott túra önköltségi árát, a túravezető költségeit és díját, ezen felül pedig egy „adományrészt”, amellyel minden résztvevő a szervezet vállalt küldetését támogatja. Köszönjük.
- A VÁNDORLÁSS-on való részvétel egyik feltétele a feliratkozás a Tagok listájára.
- A VÁNDORLÁSS-on mindenki saját felelősségére, a túravezetővel való egyeztetést követően vesz részt.
- A VÁNDORLÁSS-on való részvétel feltétele a részvételi díj befizetése a szervezet számlájára.
- A részvételi díj soha nem tartalmaz biztosítást, erről minden alkalommal a TAG gondoskodik.
- Hegyi utak esetén KÖTELEZŐ a megfelelő hegyi biztosítás megléte. Az ezt igazoló okmányt a túravezető ellenőrzi, hiánya esetén kizárhatja a TAGot a túráról.
- A túravezető köteles előre értesíteni a résztvevőket a különböző biztosítások indokoltságáról.
- A résztvevő mindig köteles betartani a túravezető utasításait, illetve betartani a döntéseit.
- A résztvevő által okozott balesetekért, károkért minden esetben a résztvevő felel.
- Amennyiben a résztvevő előre nem látható okok miatt, de nem a VÁNDORLÁSS hibájából nem tud részt venni a már befizetett túrán, akkor a részvételi díjból méltányos összeget tudunk visszatéríteni.
A VándorLÁSS négyrétű ösvénye:
- Nyitottság, mert csakis nyitott tudattal ismerhető meg a dolgok valódi természete.
- Méltóság, mert amit nem tudok méltósággal megtenni, azt nem szabad erőltetni.
- Egyetemesség, mert amikor eltűnnek a határok, megtapasztalható az Egy: Mindenben, Mindenkor, Mindenhol.
- Szabadság, mert eredendően, most szabadok vagyunk. A múlt, a jövő illuzórikus, a pillanat valódi.