Hogyan éljek utazásból?
Hogyan „találok” pénzt utazással, szervezéssel? Hogyan indítsam el a saját, egyszemélyes, „utazásajánló vállalkozásomat”? Egész napos, intenzív műhelyt indítunk azoknak, akik nyitottak a nem hagyományos életmódokra, és elérkezettnek látják az időt, hogy nagy lépést tegyenek a szabadság felé
“Aki örömmel, elragadtatással teszi azt amit tesz, abban nagyon hamar sikeressé is válik.”
Egyszerű, szinte bárki számára járható lehetőségeket mutatunk, amely egy idő után anyagi megélhetést nyújt. A hangsúly kezdetben nem a pénzkereseti oldalon található, sokkal inkább a szabadságon, méltóságon, boldogságon.
“Aki örömmel, elragadtatással teszi azt amit tesz, abban nagyon hamar sikeressé is válik.”
Mi, – a VándorLáss megálmodói, alapítói –, saját tapasztalatainkat rendszereztük válaszként az utóbbi évek során felmerült igényekre, kérdésekre. Egyre többen kérnek lehetőséget a szervezetünkben való „jelenlétre”, de egy írásos ismertető (legyen bármilyen alapos) jellemzően nem elégséges ahhoz, hogy be tudjanak kapcsolódni a tevékenységi körünkbe.
Találd meg a saját utadat, ebben segíts másoknak is, és mindeközben érezd jól magad. Ha eközben még pénzt is tudsz keresni, azzal elindultál a boldogság felé vezető úton. A saját utadon.
Most lehetőség nyílik a személyes találkozásra egy 8 órás kurzuson, amely rengeteg kérdésre ad választ úgy a VándorLáss-ról, mint a legkülönfélébb utak, utazások iránt potenciálisan érdeklődők megtalálásáról. + olyan aktív és passzív pénkereseti lehetőségek, amelyek szervesen kapcsolódnak az utazásokhoz. Néhány alapelv figyelembe vételével 1-2 hónap múlva útnak indíthatod az első csoportodat. Akár velük is tarthatsz. Minél többet utazol, minél több élménnyel telítődsz, annál egyszerűbbé válik a csapatok megtalálása, útnak indítása. Válj utazási élmény-szakértővé, aki testre szabott kalandokat szállít házhoz.
Ez ugye nem is hangzik rosszul? Hidd el, néhány év múlva nálunk is lendületet vesz ez a típusú utaztatás, légy az egyik úttörője.
Hogyan?
Az egész napos foglakozáson Te is megtudod. 8 órás kurzust ajánlunk egy olyan életmódról, amely lehetővé teszi az utazásokkal, elvonulásokkal, előadásokkal való intenzív összefonódást. Használd ki a lehetőségét, hogy elkerüld az általunk elkövetett hibákat és sokkal korábban lehetőséged legyen egy óriási lépést tenni a SZABADSÁG felé.
Ez a műhely neked való, ha
- Rugalmas, önálló, nyitott gondolkodású vagy és nem törsz le az első kudarctól. A másodiktól sem.
- Szeretsz és tudsz beszélgetni különböző érdeklődésű emberekkel.
- Szereted a természetet és azonosulni tudsz a VándorLáss szemléletével.
- Be tudod osztani az idődet akkor is, ha nem áll valaki a hátad mögött.
- Nem ijedsz meg a szokatlan dolgoktól, újdonságoktól, sőt inspirálnak.
- Hosszú ideig motivált tudsz maradni külső segítség nélkül is.
- Lelkesít minden, ami utazással kapcsolatos. Repjegyek, szállások, gasztronómia, hegyek, lovak, kultúrák ésatöbbi.
- Őszinte ember vagy.
Ez a műhely NEM Neked való, ha:
- Nem tudsz embereket megszólítani semmilyen ajánlattal.
- Irodai munkát keresel.
- Nem vagy állhatatos
- Azt gondolod, hogy utakat szervezni napi néhány perc esetleg egy FB esemény kérdése.
- Egy ideje már abból élsz, amit a legjobban szeretsz csinálni.
- A problémáidnak legtöbbször külső oka van.
- Te már most mindent tudsz.
Részletek, tudnivalók
- Helyszín: Révkomárom SK
- Időpont: 2017. január (az időpontot később pontosítjuk, javaslatokat szívesen fogadunk)
- Részvételi díj: 69 euró/Fő – az első 4 jelentkező 25% kedvezményt kap.
- Kurzus időtartama: 8 óra
- Benne van még az árban: tea, ásványvíz, uzsonna
- Jelentkezési határidő: 2016. november 1. illetve amíg van szabad hely
A résztvevők közül néhányan személyre szabott feladatkört kaphatnak egy fantasztikus csapatban. Figyeld a Facebook profilunkat!