BeszámolókVándorblog

Nem sikeres, hanem boldog emberekből van hiány

Gyermekkorom óta elbűvöl a hegyek, az erdők, a sziklák világa. Szeretek gyalogolni. Szeretem mélyen letüdőzni a fák, a patakok, a kopár sziklafalak, a belassult, más idősíkban mozgó jégárak leheletét. Talán a mozgás, a magány, a magasság, vagy éppen mindez együtt teszi, hogy könnyebb felülnézetből látni a mindennapi történéseket.
Amint tehetem, elindulok a hegyekbe. Minden nap megcsodálom a környező utakat, völgyeket, csúcsokat, a tengert. A hegytetőkről mindig tágabb perspektíva nyílik. Az oda vezető út tisztítja a tudatot, könnyűvé teszi a szívet és jó étvágyat csinál.
Az alant nyüzsgő, állandóan aggodalmaskodó, építő, romboló, vitázó, haladó, felfedező, síró-nevető, vagy egyre inkább önmegvalósító tömeget szemlélve mindig felmerül a következő kérdés: Vajon mit keresnek? Mi hajtja, űzi őket? Mi teszi lehetetlenné számukra a lassú, méltóságteljes, boldog életet?
Az új évnek a legtöbben nagy, ünnepélyes és komoly elhatározásokkal, tervekkel vágnak neki. Határidőnaplók, fogadalmak, megvalósítandó feladatok. Iparkodás, igyekezet, buzgalom jellemzi ezt az időszakot.
– Honnan tudják mit és miért tesznek? Vajon az eredmény, a cél elérése után derűs nyugalom és elégedettség várja őket? Vagy újabb kísértések, újabb cél, újabb akarás?
Aki komolyan gondolja, hogy elégedett, boldog életet szeretne élni, annál az erőfeszítés, az igyekezet talán csak addig tart, amíg az élet nagy kérdéseire választ talál. Amíg rálel az útjára. Amíg az élete bizton a helyére kerül. Utána csendesen, megelégedve szemléli az élet nyújtotta égi és földi képeket, a mindenség folyamatosan változó nagyszabású játékát. Gyönyörködik a nők és a gyermekek mosolyában, hallgatja nevetésüket. Az élet így méltósággal, szabadon, szépen élhető és az ilyen embert méltó helyén találja a legnagyobb változás, a halál is. Mert micsoda szégyen is lenne, ha felkészületlenül, elégedetlenkedve, félbehagyott küzdelmek és helykeresés közben, verejtékezve, a nyüzsgő tömegben kellene életéről végső számadást adni.
A tömeget figyelve nehéz őket elképzelni mosolygós, megelégedett, csöndesen visszavonult bölcselőként. Ahogy a folyamatos boldogság sem rí le a legtöbbjükről. A féktelen szerzés, harácsolás mindegyre az anyagba, a mélybe, az alantasba húzza a gyakorlóját. A végeredmény szempontjából még az is mellékes, hogy gyűjtögetésünk, ragaszkodásunk tárgya szellemi, avagy éppen anyagi természetű. A munka és a gyarapodás káprázataiba merülők egyre „sikeresebbé” és mindegyre tékozlóbbá válnak. A tékozló életet pedig mind több és több verejtékkel, erőfeszítéssel és munkával igyekeznek fenn-, és eltartani. Ez nem csak a buzgólkodóra, de az egész környezetére messzemenő következményekkel jár.
Szókratész az egyszerűséget hirdette. Nem csak hirdette, élte. A piac szemet gyönyörködtető bőségét is azért szerette, mert örömmel töltötte el, hogy mennyi mindenről lemondva tud boldog, elégedett lenni.
Kovács Zoltán, buddhista tanító, a VándorLáss alapítója.