- Az út leírása
Tartsatok velünk a Nagy Közös VÁNDOR LÁSSra, ezúttal az első napon a Zalaszántói Béke Sztúpahoz zarándokolunk, majd a szállásunk az egyik legbájosabb magyarországi településen, Kőszegen lesz egy régi barátunknál.
3 nap a VÁNDOR LÁSS vezetőjével (Kovács-Kovi-Zoltánnal), a házigazdánkkal Tánczos Norbi barátunkkal, aki régebben oly sok VándorLásson, túrán vett részt.
Immár hagyományosnak tekinthetjük a napközbeni túrázás utáni közös vacsorát, beszélgetéseket, teázást, borozást, a 2025-ös utak bemutatását…
Minden olyan vándor, aki már legalább 5 évadon keresztül utazik velünk, illetve legalább 30 napot töltött már velünk kedvezménnyel vehet részt a túrán.
Ez 90.- euró/Fő
- Jelentkezési határidő
- A részvételi díj tartalma
- szállás a Mohás Vendégházban
- szervezés
- tervezés
- túravezetés
- utazás (telekocsi rendszerben igyekszünk összehozni az embereket)
- étkezések (a szálláson lesz konyharész)
- italfogyasztás
- belépők
- Útiterv
Az első napon együtt autózunk, vagy Tapolca közelében találkozunk a parkolóban. Ez Dunaszerdahelyről nagyjából 170 km távolságban található.
Késő délután érkezünk Kőszegre a már megszokott Mohás Vendégházba.
Gyorsan átöltözünk, és lehetőség szerint legyalogolunk (mégiscsak VándorLásson vagyunk:) ) a városba, ahol az egyik étteremben foglalt helyünk vár. Az este a beszélgetéseké, ismerkedésé. Vacsora után az erdő mélyén lévő vendégházban alusszuk rózsaszínre magunkat.
Szombaton reggeli után (konyhával felszerelt apartmanunk lesz) az Írottkő csúcsra túrázunk fel egyenesen a vendégháztól. Tiszta időben gyönyörű kilátás fogad. Norbi a hegy minden szegletét ismeri, a járt és járatlan ösvényeket, a volt határzónát, a város gazdag történetét. Este ismét az éttremben vacsorázunk, utána-közben beszélgetés, borozás, teázás, lazulás.
Vasárnap többféle program közül választhatunk. Reggeli után összecuccolunk a vendégházban és meglátogatjuk a KORONAŐRZŐ BUNKERt a városi múzeumban. A hangulatos városban sétálva töltjük a nap hátralevő részét, esetleg választhatóan az alig 20km-re található a gyógyvizéről méltán híres Bükfürdőt is meglátogatjuk.
- Az utazás célpontja