A kétezres évek legelején kezdtem hegyi túrákat vezetni. 2006-ban négyen alapítottuk  a VándorLásst. A természet, a hegyek, az erdők, a sivatag, a tenger, a csendes, céltalan jelenlét szerelmese vagyok. Valamikor a Huo-to folyó partján egy apát nyájasan arra intette tanítványait, hogy nagyon figyeljenek arra, hogy mivel is töltik ki azt a röpke időt, amelyet ebben a testnek nevezett bőrzsákban töltenek. Mérhetetlen jóindulattal még arra is figyelmet fordított, hogy némi iránymutatással szolgáljon. Ez pedig nem más, mint a szemlélődés. A változás állandó szemlélése (vagy az állandó változás szemlélése?). Amennyiben viszont olyan helyzetbe kerülünk, amelyben feladni kényszerülünk tétlen szemlélődésünket, akkor tanítása szerint csakis azzal érdemes foglalkoznunk, ami méltósággal végezhető, ami nem köti gúzsba szabadon szárnyaló szellemünket. Azóta is igyekszem az iránymutatása szerint járni az utamat.

Ebből fogantak VÁNDORLÁSSaink, az előadásaink, expedícióink,  elvonulásaink, beszélgetéseink, kisebb nagyobb túráink. Több helyen is otthon tudom magam. Elsősorban Andalúziában, ahol évekig éltünk a családommal, természetesen Szlovákiában a szülőföldemen, de Marokkóban, vagy éppen Peruban szintén családtagként üdvözölnek a helyi barátaim. Nálunk a kevesebb mindig több. Nem szervezünk zsúfolt utakat, hagyunk időt a megérkezésnek, jelenlétnek. Minden utunk egyértelműen a mindenkori önmagunk felé mutat. 4 gyermekem, 1 feleségem van.