Elsőrendű célunk volt felkeresni az őslakosokat, megfigyelni a Tawahka törzs vadászó-gyűjtögető életmódját, amely a lényeges dolgokat tekintve néhány százezer éve változatlan. Az itt élő emberek olyan történetet adnak elő évszázezredek óta, amely MŰKÖDIK. Ellentétben civilizációnk ténykedésével.

Véget ért a VÁNDORLÁSS-Tawahka expedíció. Az első fejezete mindenképpen. Hatan vágtunk bele egy igazán egyedülálló kalandba. Honduras, esőerdő, indiánok, pipante. Napokig buszoztunk Hondurasban, míg végre elértük a Rio Patuca azon részét, ahonnan már csak és kizárólag pipantéval, ezzel az egyetlen fatörzsből, kézzel kivájt csónakkal utazhattunk tovább. A tawahkák falujáig két napon át ringtunk a Patuca hullámain, ami mindannyiunk számára meghatározó élmény.

Krautara. A civilizáció régen megtalálta már ezt a nehezen megközelíthető vidéket is. Farmer, gumicsizma, puska, néhanapján Super Cola. Naná, hogy ők is felzárkóznának. Egyelőre villanyáram, utak, telefonhálózat nincs. Vad, ha kevesebb is, de még akad. Ráérősen, lassan, szabadon élik a mindennapjaikat. Mosolyogva, nevetve fogadják az idegeneket. Egyelőre nagyon kevés dolgot birtokolnak. Vágyaik, céljaik biztosan vannak, de a civilizációból egyelőre nagyon keveset láttak. A vágyaik sem óriásiak. Valószínűleg ezért is tűnnek elégedettebbnek, boldogabbnak, mint a világ civilizáltabb, gazdagabb részein élők.

A világuk, életmódjuk sajnos eltűnőben. Néhány év és elfogy az életterük. Az esőerdőt rohamos iramban irtják körülöttük.

Vajon értjük ezt az üzenetet? Nem csak róluk szól a történet. A néhány közöttük töltött hét alatt meggyőződésemmé vált, hogy civilizációnk ténylegesen egy zsákutca végéhez közeledik, és nem ismer el más létezési módokat. Láttunk egy törzset, amely még szabadon él, de a civilizációs gépezet csapdája már őket is elérte. Végérvényesen. Ha most nem próbálunk meg tanulni a még megmaradt néhány más módon élő népcsoporttól, akkor úgy vélem, hogy a szabad, méltósággal élhető emberi lét puszta fikcióvá válik.

A VÁNDORLÁSS-Tawahka expedíció tagjainak elsőként sikerült utat találni, vágni és feljutni a Colón hegység legmagasabb csúcsára az Asanbusnára. Erről, a Pimienta környéki barlangok felkutatásáról, és az egész hondurasi utazásunk történetéről idővel majd itt olvashattok.

“Határozott vágy a világ megmentésére elengedhetetlen.”

Támogatóink, mecénásaink igazán egyedülálló történethez adták nevüket, anyagi lehetőségeiket. Mindenképpen üdvös célt szolgál, amely bizonyára azonnali anyagi megtérüléssel, haszonnal nem kecsegtet ugyan, de a jó név, a jó ügyhöz csatlakozás, nem utolsó sorban a tény, hogy diákok, fiatalok ezrei érthetik meg, hogy a profiton kívül egyéb értékek is fontosak lehetnek. Támogatóinknak ezúton is köszönjük a lehetőséget.