Hm, Walden Napok, ízlelgetem, forgatom a számban a szavakat. Nem mond semmit. Az íze teljességgel ismeretlen és – talán ez a legfurcsább, egyben a legijesztőbb az egészben – nem is hasonlít semmihez.

Persze „barátom a google” azonnal jelzi, hogy egy felvidéki polgári társulás, a VÁNDORLÁSS már szervezett Walden Napokat, amelyek egyik furcsa jellemzője a „programtalanság”már a háromnapos elvonulásokon is megjelent.

Na, most erre varrjatok gombot. A jóemberek fehéren-feketén meghirdetnek egy programot. Bocsánat, nem programot, hanem a furcsa nevű Walden Napokat, aminek nincs terve, időbeosztása, kipipálandó lajstroma, meghódítandó területe, sem leigázni való ellensége, de még mindenre kiterjedő ígérete se.

Az egészről egy lap jut az eszembe. Egy hófehér, teljesen üres lap.
Vajon mit lehetne írni egy üres lapról? Például azt, hogy ez még akármi is lehet. Na persze, de most nem humorizálni akartam.
Talán feltehetném az egyetlen jogos kérdést, ami kezdetektől itt motoszkál bennem: miért éppen Andalúziában kerül megrendezésre?
Az egyetlen személy, aki válaszolni tud erre a kérdésre, az Kovács Zoltán, akit barátai Koviként ismernek, a VÁNDORLÁSS egyik alapítója és nem utolsó sorban a Walden Napok kitalálója, katalizátora (ahogy a Napokon való szerepét jellemzi).

„A Walden Napok egy potenciális lehetőség önmagunk és a saját utunk megtalálásához, megismeréséhez. Andalúzia mind földrajzilag, mind lakói életritmusát tekintve nagyon különbözik a tájainkon megszokottól. Mindez nagyon fontos a kizökkentéshez. A kikapaszkodáshoz.”
– Egy pillanat. Kinek és honnan is kellene kizökkenni, kikapaszkodni?
– A kényelmesre, mélyre kitaposott, egyetlen helyes útnak kikiáltott keréknyomból, ahol oly sokan tolakodnak elégedetlenül, folyamatos félelemben. Ez napjainkban szinte mindenkire vonatkozik. Keleten és nyugaton, délen és északon egyaránt.
– Tudod mi az, ami megkülönbözteti álmot az ébrenléttől?
– Tudja valaki?
– A felébredés pillanata (egészen addig nem tudatosítod, hogy álmodsz).

Ugyanígy amíg nem néztél körül fátylak nélkül, addig fogalmad sem lehet, hogy milyen az, amikor LÁTSZ.
Amikor olyannak látod a dolgokat, amilyenek. Előítéletek, vélemények, meghatározások nélkül.
Mindaz, amit VÁNDORLÁSS-nak nevezel, mindössze külső megnyilvánulásai azon igyekezetünknek, hogy szemellenző nélkül LÁSSunk.
Egy taoista mondás szerint a bölcs úgy járja be (és ismeri meg) az Égalattit, hogy közben ki sem nyitja kunyhója ajtaját. Lenyűgöző módja a megismerésnek, de ez a Kevesek útja.

Mi a vízesések robaját, a tűző nap hevét, meredek sziklafalak hívását, patakok csörgedező csacsogását, a fák suttogását, a kősziklák időtlen, nyomatékos üzenetét, a kimerítő gyaloglások utáni beszélgetések, főzések hangulatát, letűnt korok kultúráit, a hóviharban köttetett, bivakokban kipróbált barátságok erejét, a gleccseren, ködben botorkálás mágiáját, vagy éppen a mediterrán népek, tájak, hangulatok életigenlését, emberközeli nyitottságát hívjuk segítségül, hogy megmutathassuk mindnyájatoknak a tényt, miszerint minden jelenség, minden pillanat, mindannyiunkat, mindenkor arra ösztönöz, hogy ismerd meg önmagad.

Ez a Walden Napok alfája és omegája.

/Lejegyezte Szabó László, világcsavargó/