Andalúzia csodái októberben – VándorLáss
A VÁNDOR LÁSS évek óta szervez utakat Andalúziába, amely számunkra nem más, mint az Egyszerű Örömök Földje.
“Az élmény, a tapasztalás megragadhatatlan de valódi…”
Hosszú évekig éltünk ezen a tájon, így minden érkezéssel kicsit hazaérünk.
Néhány feledhetetlen megállóval igyekszünk közelebb hozni, nem kizárólag a látnivalókat, de azt a lassú, életvidám, derűs hangulatot, is, amely az itt élők sajátja.
Néhány feledhetetlen megállóval igyekszünk közelebb hozni, nem kizárólag a látnivalókat, de azt a lassú, életvidám, derűs hangulatot, is, amely az itt élők sajátja.
Októberben nagy eséllyel még strandolhatunk, persze az utazás nem arra van kihegyezve. Egyelőre nagyon jó áron vesztegetik a repjegyeket. Aki szívesen utazna Andalúziába, az most foglalja le a helyét.
1. nap a délutáni órákban érkezik meg a gép, Malagába. A reptéren találkozunk a Vándor Láss vezetőjével Kovács-Kovi-Zoltánnal. Innen a szállásunkra autózunk/buszozunk, és egy kellemes vacsora közben beszéljük meg az elkövetkező napok történéseit.
1. nap a délutáni órákban érkezik meg a gép, Malagába. A reptéren találkozunk a Vándor Láss vezetőjével Kovács-Kovi-Zoltánnal. Innen a szállásunkra autózunk/buszozunk, és egy kellemes vacsora közben beszéljük meg az elkövetkező napok történéseit.
2. nap Ronda. Nem mindennapi élmény Rondában sétálgatni, még akkor sem, ha állandóan rengeteg turistába botlunk…
De miért érdekes ez az andalúziai városka? Nehéz szavakba foglalni, látni kell. Érdemes néhány képre rákeresni a világhálón, de mindössze a valóság halvány lenyomatait találhatjuk meg. Egész napunkat itt töltjük.
De miért érdekes ez az andalúziai városka? Nehéz szavakba foglalni, látni kell. Érdemes néhány képre rákeresni a világhálón, de mindössze a valóság halvány lenyomatait találhatjuk meg. Egész napunkat itt töltjük.
3. nap Ma egy “a skizofrén, mediterrán, pálmafás Angliába” látogatunk. Átgyalogolni egy működő reptéren, szabadon rohangáló majmokkal fotózkodni, felgyalogolni (vagy autózni) a “Szikla” tetejére, sétálgatni a Main Streeten, beülni egy pubba…mindezt megtehetjük, meg is tesszük a mai napon. Este visszatérünk a hotelbe, miután körbejártuk a Nyugati Világ legmagasabb buddhista sztúpáját.
4. nap Setenil de las Bodegas minden bizonnyal az egyik legkülönlegesebb hegyi falucska, amiben valaha is jártatok.
Ezt tényleg nem egyszerű leírni, elmesélni
, látni kell.
Maradunk a lassú, andalúziai tempónál, és nem sietjük el a látogatást. Amennyiben időnk engedi, úton a következő szállásunk felé, meglátogathatjuk a méltán híres antequerai dolmeneket is.
4. nap Setenil de las Bodegas minden bizonnyal az egyik legkülönlegesebb hegyi falucska, amiben valaha is jártatok.
Ezt tényleg nem egyszerű leírni, elmesélni

Maradunk a lassú, andalúziai tempónál, és nem sietjük el a látogatást. Amennyiben időnk engedi, úton a következő szállásunk felé, meglátogathatjuk a méltán híres antequerai dolmeneket is.
5. nap Hazamegyünk. A világ leghangulatosabb, legkedvesebb pueblo blancojaban teszünk látogatást, sétálunk, és szó szerint teleszedjük a szemünket CSODÁVAL. Kedves barátokkal találkozunk, sok mindent megtudunk, talán megértünk a déli életvitelről, életszemléletről is. Lassú, megérkezős napot tartunk, természetesen az aktuális időjárást is figyelembe véve.A mai nap a pihenésé, az andalúziai édes semmittevésé, sétálásé, készleteink feltöltéséé. Teraszokon, tengerparton, öblökben értjük meg, hogy a derű, a boldogság a kis dolgokban a legédesebb. Este, választható programként, Flamenco Estre is ellátogathat aki akar.
6. nap Granada. A szívünknek legkedvesebb andalúziai város. Az Alhambra, az Albaicin sikátorai, a carmenek… Aki nem látta Granadát, az nem látott semmit.
7. nap Bolhapiac, strand, egy varázslatos szurdok (gyalog a patakban lépdelve). Lehet válogatni. Bármit is választasz, biztosan nyersz!
8. nap Ráérős reggeli után lassan elbúcsúzunk a hangulatos , volt halászfalucskától és malagai városnézéssel fejezzük be az andalúziai kiruccanásunkat.. Picasso szülőháza, Gibrafaro, Picasso múzeum, a kikötő, bikaviadal aréna… , de Antonio Banderas törzshelyére is ellátogathatunk egy tapasra, + gyönyörű katedrális van a város szívében. A sétálóutcák elbűvölőek. Koradélután megyünk ki a reptérre.
Időpont: 2023. október 9-16.
Részvételi díj: 890 euró/Fő
Időpont: 2023. október 9-16.
Részvételi díj: 890 euró/Fő
Amit a részvételi díj tartalmaz: reptéri transzferek, minden andalúziai utazás, 3 éjszakai szállás hotelben- vacsorával, reggelivel, 4 éjszaka szállás Nerjaban, parkolási díjak, szervezés és vezetés.
Amit nem tartalmaz: repjegy, étkezések, belépők a monumentumokba, esetleges taxi költségek
Jelentkezési határidő: 2023. május 15. illetve amíg van hely.
Jelentkezési határidő: 2023. május 15. illetve amíg van hely.
Jelentkezz, érdeklődj itt: https://vandorlass.eu/jelentkezes-vandorlass-programra/
A Házirendet olvasd el: https://vandorlass.eu/hazirend/
A Házirendet olvasd el: https://vandorlass.eu/hazirend/
Az élmény, a tapasztalás megragadhatatlan, de valódi…
Mit hozz magaddal?
…
A részvételi díj tartalmazza
- reptéri transzferek,
- minden andalúziai utazás,
- 3 éjszakai szállás hotelben- vacsorával, reggelivel,
- 4 éjszaka szállás Nerjában,
- parkolási díjak,
- szervezés és vezetés.

Andalúzia csodái októberben – VándorLáss
Desztináció: Spanyolország, Andalúzia
Érkezés: Október 9.
Távozás: Október 16.
Tartózkodás: 8 nap 7 éjszaka
Utazás: repülővel, egyéni szervezés
Ellátás: 3 éjszakai szállás hotelben- vacsorával, reggelivel
Vezető: Kovács “Kovi” Zoltán
Részvételi díj: 890 €/fő
Részletes program és útvonal
Biztosítás
Hasznos helyi információk
Egyéb tudnivalók
Házirend
- Civil szervezetként hasonló gondolkodású egyének gyűjtőszervezete vagyunk. A tagság önkéntes, feltétele a VÁNDORLÁSS alaptételeinek (lásd alul) ismerete, elfogadása. Taggá válik mindenki, aki bármelyik eddigi VÁNDORLÁSS-unkon részt vett, illetve a jövőben részt vesz. Tagságát bárki, bármikor kérheti illetve megszüntetheti.
- Tagjaink számára rendszeresen szervezünk VÁNDORLÁSS-okat, de túráink a szervezet tevékenységi körének csak egy részét képezik. Lásd: iskolai előadások, VÁNDORLÁSS EST-ek, könyvkiadás, expedíciók és egyéb.
- Nagyon fontos tudnivaló! Nonprofit szervezetként (Vándor-láss Polgári Társulás) a részvételi díj mindig tartalmazza az adott túra önköltségi árát, a túravezető költségeit és díját, ezen felül pedig egy „adományrészt”, amellyel minden résztvevő a szervezet vállalt küldetését támogatja. Köszönjük.
- A VÁNDORLÁSS-on való részvétel egyik feltétele a feliratkozás a Tagok listájára.
- A VÁNDORLÁSS-on mindenki saját felelősségére, a túravezetővel való egyeztetést követően vesz részt.
- A VÁNDORLÁSS-on való részvétel feltétele a részvételi díj befizetése a szervezet számlájára.
- A részvételi díj soha nem tartalmaz biztosítást, erről minden alkalommal a TAG gondoskodik.
- Hegyi utak esetén KÖTELEZŐ a megfelelő hegyi biztosítás megléte. Az ezt igazoló okmányt a túravezető ellenőrzi, hiánya esetén kizárhatja a TAGot a túráról.
- A túravezető köteles előre értesíteni a résztvevőket a különböző biztosítások indokoltságáról.
- A résztvevő mindig köteles betartani a túravezető utasításait, illetve betartani a döntéseit.
- A résztvevő által okozott balesetekért, károkért minden esetben a résztvevő felel.
- Amennyiben a résztvevő előre nem látható okok miatt, de nem a VÁNDORLÁSS hibájából nem tud részt venni a már befizetett túrán, akkor a részvételi díjból méltányos összeget tudunk visszatéríteni.
A VándorLÁSS négyrétű ösvénye:
- Nyitottság, mert csakis nyitott tudattal ismerhető meg a dolgok valódi természete.
- Méltóság, mert amit nem tudok méltósággal megtenni, azt nem szabad erőltetni.
- Egyetemesség, mert amikor eltűnnek a határok, megtapasztalható az Egy: Mindenben, Mindenkor, Mindenhol.
- Szabadság, mert eredendően, most szabadok vagyunk. A múlt, a jövő illuzórikus, a pillanat valódi.